Karácsonyi ajándék megyénk diákjainak

Lezárult a „Bács-Kiskunban itthon vagy!” ösztöndíjprogram negyedik ciklusa. 


Ebben a félévben – ahogyan az ezt megelőzőkben is - ünnepélyes keretek között a mai napon kaphatták meg okleveleiket térségünk legszorgalmasabb diákjai a Megyeháza épületében.

Bátran állíthatjuk, hogy az ösztöndíjprogramunk igen nagy sikernek örvend, hiszen a negyedik félévben kétszázötven pályázat érkezett be a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzathoz. Mindebből a települési vezetők javaslata alapján százöt pályázó részesülhetett ebben a félévben támogatásban, akik a támogatási adatlapjukat visszaküldve már „karácsonyi ajándékként” kaphatják meg ösztöndíjukat, mely havonta maximum ötven ezer forintot jelent a diákoknak. A program célja, hogy a fiatalokat anyagi támogatással ösztönözzük és segítsük abban, hogy szakmát szerezzenek, befejezhessék tanulmányaikat, sikeresen elhelyezkedjenek megyénkben és az általuk kitűzött célok valóra válhassanak. Igyekszünk továbbá a helyi vállalkozásoknak is jól képzett, helyi szakembereket biztosítani. Mindezek mellett fontos szempontnak tarjuk a megyei fiatalok identitástudatának erősítését, hiszen számtalan lehetőség kínálkozik számukra térségünkben.

Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy a következő hetek és hónapok feladata, hogy a megyei önkormányzat a településekkel és a vállalkozásokkal együtt gondolkodva folytassa az ösztöndíjprogramot.

Szabó Gellért, Szentkirály Község polgármestere ünnepi beszédében bővebben kitért arra, hogy a pályázók előtt még sok munka áll, hogy megvalósíthassák álmaikat, de ez a program kiváló lehetőséget nyújt céljaik eléréséhez.

Az ünnepélyes átadó színvonalát emelte a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola diákjainak magával ragadó műsora, melyben karácsonyi vers és népdalcsokor is egyaránt helyet kapott.

A megyei önkormányzat tervei között szerepel, hogy a pályázatot a teljes megye területére kiterjessze, s a helyi vállalkozókkal együttműködve segíthesse térségünk szorgalmas tanulóit.

Január 15-től új pályázati felhívás várja az érdeklődőket a https://www.bacskiskun.hu/oldalak/bacs-kiskunban-itthon-vagy-osztondij-palyazat oldalon.

A megyei önkormányzat arra kéri a helyi vállalkozókat, hogy vegyenek részt a közös munkában annak érdekében, hogy a későbbiekben olyan, jól képzett szakembereket alkalmazhassanak a megyei cégek, akik magas színvonalú szakmai tudás birtokában állnak.

 

 



Vissza